A
Nexus Technology holland cég. Viszonylag új válalkozásnak mondható, hiszen 2000-ben alakult meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindössze négy éves gyakorlat áll mögöttük, hiszen alapítói olyan szakemberek voltak, akik széleskörű tapasztalatokkal rendelkeztek a hővezetés és a zajcsökkentés terén. Emiatt az alapítók megfelelő tapasztalattal rendelkeztek a sikeres induláshoz, és e széleskörű ismeretanyag tovább bővül napjainkban is, mivel a Nexus olyan nagy PC-gyártókkal dolgozik együtt, mint a
HP és az NEC.
A fenti néhány sor alapján úgy gondolhatnánk, hogy a Nexus csak hűtésekkel foglalkozik, ám ez közel sem igaz. Nagyon gyorsan, a piaci igényeknek megfelelően bővül a termékpaletta, így ma már találhatunk a cég nevével fémjelzett tápegységet és számítógépházat is. Természetesen az ismertebb termékek a processzor hűtők, illetve a különböző zajcsökkentő megoldások. A CPU hűtések mellett találhatunk merevlemezhűtést is, és a cég egy ideje a vízhűtés világába is elkalandozik.
Végül, de nem utolsó sorban érdemes még megemlíteni a cég által használt SkiveTek technológiát. Ezt a processzorhűtőknél használt módszer nem új már, de viszonylag kevés gyártó él vele. Lényege, hogy a hűtőborda lemelláit és a hűtő alapját egy darabból alakítják ki, vagyis egy gép egyszerűen kihajlítgatja a bordákat a réz vagy az alumínium tömbből. Ez az eljárás teszi lehetővé a legjobb hőelvezetést a processzormagról a hűtőborda lamellái felé.